Goethe-partnerség

A partneriskolák hálózatát a Goethe Intézet 2008-ban kezdte el kiépíteni. Ezek az iskolák alkotják az első olyan nemzetközi partnerhálózatot, amelyen keresztül a Goethe Intézet közvetlenül a tanulókkal kerül kapcsolatba. Egy több mint 30 résztvevős meghívásos pályázat keretében választották ki feltehetően a nyelvoktatás minősége alapján azt a három iskolát – vagyis a Debreceni Kossuth Gyakorló Gimnáziumot, a szegedi Ságvári Gyakorló Gimnáziumot valamint a győri Révai Gimnáziumot –, amelyek végül Fit-iskolaként bekapcsolódhattak a programba. A PASCH-program Fit-iskolájának lenni számos előnnyel jár. Ezek az intézmények a Goethe Intézettől anyagi és módszertani segítséget kapnak, hogy a némettanítás, némettanulás színvonala tovább emelkedhessen. Tanáraink Németország különböző nagyvárosaiban módszertani és országismereti továbbképzéseken vehetnek részt. A tanulóknak nyári három hetes nyelvtanfolyamokat kínál fel a GI számos kirándulással és alternatív programmal, workshopokkal, ingyenes nyelvvizsgázási lehetőséggel egybekötve. Itt a diákok délelőttönként tudásszintjüknek megfelelő csoportokba sorolva multikulturális közegben tehetik próbára, ill. fejleszthetik nyelvtudásukat, míg délutánonként számos élménnyel gazdagodhatnak hétköznapi élethelyzetekben is, miközben megismerkedhetnek Németországgal. Ezen nyári programok mellett a tanév folyamán fél áron Goethe nyelvvizsgákat lehet letenni.

Az anyagi támogatáson és az ösztöndíjakon kívül számos más PASCH-program is zajlik iskolánkban. 2009-ben indult a Goethe Mozi. A koncepciót a három magyarországi PASCH-iskola együtt dolgozta ki. Mára a Goethe Mozi projektjéhez Debrecenen, Szegeden és Győrön kívül több város is csatlakozott. Debrecenben a Goethe Mozi-vetítés az Apolló Moziban a Debreceni Német Kulturális Fórum, a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és a budapesti Goethe Intézet szervezésében folyik. Többnyire kortárs, releváns országismereti témákkal foglalkozó, ismertebb német filmeket vetítünk német nyelven, német felirattal. A filmekhez didaktizálások is készülnek, amelyek célja, hogy a gyerekek elsősorban nyelvi támogatást, illetve a film cselekményével, témájával kapcsolatban olyan előkészítő gyakorlatokat és segítséget kapjanak, amelyek alapján követni és élvezni tudják a filmet. Az előadások tanítási időn kívül zajlanak és előzetes bejelentkezés után ingyenesen látogathatók.

További projektünk a Goethe Intézet német nyelvű színjátszó programja. Ennek keretein belül diákjaink nemcsak hazai, hanem külföldi workshopokon is vehettek már részt. A színjátszókör nem pusztán jelenetek betanulására épül, hanem számos szituációs játékot, az életben később jól hasznosítható gyakorlatot ölel át, egyfajta kommunikációs tréningként is felfogható. A munkát az iskolai felkészítő tanárok mellett német színházpedagógusok is segítik.

A 2010-ben indult Klick Schülerzeitung MOE (Mittelosteuropa / Közép-Kelet-Európa) online újságírás szintén számos kellemes élménnyel gazdagította diákjainkat a berlini, müncheni, drezdai egy-egy hetes szerkesztőségi workshopokon. A szerkesztőségek két-két állandó szerkesztővel dolgoznak, de nem pusztán az újságszerkesztéssel, hanem magával a cikkírással is foglalkoznak. Iskolánk diákjai a politikON rovat főszerkesztői, de tanulóink a többi rovatba is (SprachWELT, LernZEIT, LEBENdig, KULTur) rendszeresen publikálnak.

Az újság itt olvasható

http://blog.pasch-net.de/klick/

Négy éve indult a CLIL-program (integrált szaktantárgyi és idegen nyelv oktatás), melynek színtere nálunk az iskolai Deutscher KulturKreis szakkör. Tanulóink olyan anyagokkal dolgoznak, melyet iskolánk egyik némettanára és egy németül tudó szaktanára fejlesztett ki ezen program keretében. Az így létrejött projektek egy-egy szaktárgyi téma idegen nyelvi feldolgozását teszik lehetővé. Diákjaink ezzel kapcsolatos, irodalom, történelem, etika, társadalomismeret témákban készített munkáit, projektprezentációit a berlini Freie Universität segítségével publikáljuk.

A Jugend debattiert international (Vitázik a világ ifjúsága) elnevezésű program szintén új ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagítja diákjainkat. Nem pusztán az adott témakörök és kérdések tekintetében, hanem a logikus gondolkodás és érvelés, a meggyőzés és kulturált vita technikáiban tudnak egyéb területeken is hasznosítható tapasztalatot szerezni. Ezen új ismeretek a nyelvvizsgákon, az érettségin, illetve bármely más szóbeli megnyilatkozást igénylő fellépések során is eredményesen és hatékonyan alkalmazhatók.

2014-től kapcsolódott be iskolánk a Lesefüchse (Könyvmolyok) nemzetközi ifjúsági olvasóversenybe, melynek keretében a tanulók kortárs ifjúsági regényekkel ismerkednek meg eredeti német nyelven. A tanév folyamán ezeket a regényeket mutatják be és vitatják meg az irodalmi körben kis „irodalomkritikusaink”. Az iskolai forduló győztese tovább jut a területi, ill. akár az országos és nemzetközi döntőbe is.

Képek a programhoz kapcsolódóan:

 

Frissítés dátuma: 2018.03.09.