Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök részvételével és védnökségével rendezték meg a XVII. Kárpát-medencei Tehetségnapot Budapesten, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében.
A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) számára az idei esemény kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a szervezet ebben az évben ünnepli alapításának 20. évfordulóját. A jubileumi ünnepség átadták a „Felfedezettjeink” díjakat.
A 2026. évi „Felfedezettjeink” fődíjasa:
Pankucsi-Versényi Áron, iskolánk 12.B osztályos tanulója. Ajánlásának címe: A neuronok nyomában. Az International Brain Bee idegtudományi verseny hazai fordulóján I. helyezést ért el, a nemzetközi versenyen pedig hetedik lett. Sikeres érettségi után neurológus szeretne lenni vagy kutató az idegtudomány területén.
Büszkék vagyunk "felfedezettünkre", illetve felkészítő tanárára, Dr. Krakomperger Zsoltra.
GRATULÁLUNK!!!