Lezajlott a XV. megyei fizikaverseny

munkaban_a_javitotanarok

Ebben a tanévben már 15. alkalommal került megrendezésre a Dr. Szegedi Ervin Megyei Fizikaverseny, melyet iskolánk gimnáziumi fizika szakcsoportja szervez.

A megye legjobb gimnáziumaiból érkező versenyzők félórás teszt kitöltése után 90 perc alatt számolást igénylő feladatokkal küzdöttek meg.

Ezúton köszönjük Dudics Pál tanár úrnak, hogy töretlen lelkesedéssel állította össze ez alkalomra is a négy évfolyam feladatsorát.

A verseny helyezettjeinek szponzori támogatással értékes díjakat adhatunk át. A Richter Gedeon Nyrt. pénzügyi támogatása utalványok vásárlását teszi lehetővé. A Beckhoff Magyarország tárgyi jutalma az idén egy értékes fülhallgató volt. A Krones támogatásával mozilátogatásra kaptak szabadon felhasználható jegyet a helyezettek és tanáraik. Asztalos József tanárúr ajándékai a legjobb kossuthosokat illeti, ahogy a Szegedi család társasjátéka is. Az Intézmény a javító tanárok munkáját köszönte meg kis díjazással. A szervezés az egykori kossuthosok felajánlásaival valósulhat meg. Minden támogatónak köszönjük a segítséget.

Sajnáljuk, hogy a verseny időpontja kevésbé volt szerencsés, mint a korábbi években, és vizsgák, sportversenyek, valamint iskolai kirándulások miatt többen lemaradtak az idei alkalomról.

De jövőre újra várunk mindenkit.

A díjazottak

9. évfolyam

Név Iskola Szaktanár

1. Pólik Zalán

DE Kossuth Lajos Gyakorló Dr. Farkas Oszkár

2. Hajdu Márton

Fazekas Mihály Gimnázium Türk Zsuzsanna

3. Guthy Gábor

Fazekas Mihály Gimnázium Türk Zsuzsanna

4. Ónodi Mátyás

DE Kossuth Lajos Gyakorló Dr. Farkas Oszkár

 

10. évfolyam

Név Iskola Szaktanár

1. Márkus Dániel

Fazekas Mihály Gimnázium Adorján László

2. Fazokán Marcell

Fazekas Mihály Gimnázium Adorján László

3. Opposits Ágota

DE Kossuth Lajos Gyakorló Dr. Kirsch Éva

4. Jádi Péter

DE Kossuth Lajos Gyakorló Dr. Kirsch Éva

 

11. évfolyam

Név Iskola Szaktanár
1. Törőcsik Ádpád DE Kossuth Lajos Gyakorló Dr. Kirsch Éva
2. Fónagy Márton Fazekas Mihály Gimnázium Adorján László
3. Szilágyi Zoltán DE Kossuth Lajos Gyakorló Dr. Kirsch Éva
4. Harsányi Kira Tóth Árpád Gimnázium Hotzi Tibor

 

12. évfolyam

Név Iskola Szaktanár
1. Fekete Richárd Fazekas Mihály Gimnázium Simon Gyula
2. Kertész Balázs DRK Dóczy Gimnázium Tófalusi Péter
3. Palágyi László DE Kossuth Lajos Gyakorló Dr. Farkas Oszkár
4. Leiti Márk DE Kossuth Lajos Gyakorló Dr. Kirsch Éva

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 02. 14:26