Kik a legjobbak fizikából?

A XIX. Dr. Szegedi Ervin Megyei Fizikaverseny a hagyományos módon zajlott. A versenyzők 30 percet fordíthattak a teszt kitöltésére, majd a következő másfél órában négy, számolást igénylő feladattal birkóztak.

A XIX. Dr. Szegedi Ervin Megyei Fizikaverseny a hagyományos módon zajlott. A versenyzők 30 percet fordíthattak a teszt kitöltésére, majd a következő másfél órában négy, számolást igénylő feladattal birkóztak.

szegediervin

Az izzasztó percek után a 72 diák az eredményhirdetésre várva a javítási szünetben Dr. Tomán János, a DE Fizika Intézetének munkatársa a nanoanyagok, nanotechnológia világába kalauzolta az eredményhirdetést váró diákokat.

Támogatóink között ebben az évben is köszönthettük a Richter Gedeon Nyrt-t, a Beckhoff Magyarország-ot, és a Szegedi családot. Igénybe vettük az egykori kossuthosok felajánlásait is a Gyermekeinkért Alapítvány közvetítésével. Minden támogatónak köszönjük a segítséget.

szegediervin

A Vándorkupát a négy évfolyamon legeredményesebb, a legtöbb pontszámot elérő két diák birtokolja egy évig: Kaszab Kristóf István. A legeredményesebb szaktanár díját Siteriné Nagy Judit tanárnő vehette át.

szegediervin

Az eredmények:

9. évfolyam

Név

Iskola

Szaktanár

1. Kaszab Kristóf István

Fazekas Mihály Gimnázium

Adorján László

2. Borsos Benedek

Fazekas Mihály Gimnázium

Adorján László

3. Sereg Máté

Fazekas Mihály Gimnázium

Csepregi Ákos

4. Szabó Zsolt Szabolcs

Fazekas Mihály Gimnázium

Csepregi Ákos

 

10. évfolyam

Név

Iskola

Szaktanár

1. Hicsó Máté Kristóf

Fazekas Mihály Gimnázium

Kiszely Ildikó

2. Fehértói Nóra

DE Kossuth Lajos Gyakorló

Varga Tamás

3. Mezei Marcell Zsolt

Fazekas Mihály Gimnázium

Kiszely Ildikó

4. Holló Barnabás

Fazekas Mihály Gimnázium

Kiszely Ildikó

 11. évfolyam

Név

Iskola

Szaktanár

1. Ráthonyi Levente

Fazekas Mihály Gimnázium

Siteriné Nagy Judit

2. Mezei Balázs

DE Kossuth Lajos Gyakorló

Dr. Farkas Oszkár

3. Cseh Levente

DE Kossuth Lajos Gyakorló

Dr. Farkas Oszkár

4. Búzás Arnold

Tóth Árpád Gimnázium

Dr. Herendi Borbála

12. évfolyam

Név

Iskola

Szaktanár

1. Vámosi Bendegúz

Fazekas Mihály Gimnázium

Siteriné Nagy Judit

2. Szeőcs Dávid

DE Kossuth Lajos Gyakorló

Dr. Farkas Oszkár

3. Áts Barnabás

DE Kossuth Lajos Gyakorló

Dr. Farkas Oszkár

4. Dobi Ábel

Fazekas Mihály Gimnázium

Siteriné Nagy Judit

 

Legutóbbi frissítés: 2026. 03. 27. 07:50